2017. október 11.

Fösvény

Tegnap hármasban, én és a fiúk, megnéztük a Pesti Magyar Színházban a Fösvényt.
Azt előre sejtettem, hogy nem én vagyok a célcsoport...Hmm, ez be is jött, de tulajdonképpen jól, ill. egész jól szórakoztam.
Összefoglalva:
- túl egyszerű vígjáték, ami nem is lehet baj, ha valaki ezt kedveli. Olykor én is nevettem Haumann Péter játékán.
- A lányok túl kacérok voltak számomra.
- Nem minden színész játéka, előadása tetszett. Pl. a női monogramos HP.
- Az élő zenét kedveltem.
- Attól eltekintve,hogy Haumann Péter szövegét nem mindig értettem, a színjátéka elbűvölt. Bár néha Sziamiaút láttam ls hallottam ki belőle,igazán klassz és megmosolyogtató, alázatos művész.
Dicséret illeti azt a rengeteg gyereket, fiatalt, iskolást, és az őket nevelő tanárokat, szülőket: a gyerekek pisszenés, evés-ivás nélkül figyelték és élvezték az előadást.
Ölelések.
"Színház az egész világ..."

2017. október 8.

Színház és egyebek, ismét

Gondoltam írok a pénteki színházról, 
- hogy milyen klassz volt, 
- hogy József Attila élete megint megríkatott,
- hogy Hasi zseniálisan és őrületesen volt őrült.


Aztán eszembe jutott, hogy voltunk Szilvivel a SzemLélek esten, ahol a "Hinni a templomban kell?" témát boncolgattàk. Huhh, de jó volt. Elgondolkodtató, lekötött, s Szilvi annyira jól összefoglalta, hogy inkább mutatom itt. S a SzemLélek itt összefoglalta.
 
A hétvégén Claudiánál voltunk hárman lányok, s komolyan gyönyörű volt a - nekünk - új lakásban, az új párral. Kivirult, s érdekes megtapasztalás volt, hogy most láttam igazán boldognak. A lakás pedig csodacsodacsodaszép! S Füge is.

A munkahét eltelt, csütörtökön rádöbbentem, hogy mennyire imádom a csibész csoportomat. Akkor is, ha olykor kiakadok vagy  szomorú vagyok valaki, valami miatt. S ma is jó hírt kaptam, mert mindig jól esik a bármilyen formájú visszajelzés. Reggel is, este is, napközben is, bárhogy és bármikor. Köszönöm. 

Pénteken klassz napom volt, aztán elhalványodott estefelé, ezen dolgozom, mint mindig, de ahogy Bagdy Emőke ma mondta: "Ha kerülni akarod a stresszt, akkor kerüld el a munkahelyedet és a családodat!" De mivel ezt nem lehet, nem akarjuk, meg egyébként is "a reménykedés erősíti, életben tartja a hitet."  Mindig a lehető legjobbat szeretnénk.
A professzorasszony a Reformáció 500 keretében tartott ma egy fantasztikus előadást a csömöri evangélikus templomban a hit-remény-szeretet témájában. A lelki ember életéről, a boldogságról, a stresszről, a hitről. Ezek kapcsolatáról, egy-két kutatásról, a reménykedésről  ami a "lelki ember izomzata".
Írhatnék az embereket életben, egészséges életben tartó tervekről, hogy BE szerint, vagy kutatások szerint a vagyon, a javak csak 10%-ban számítanak az emberek boldogságában.
Arról is, hogy tudjunk naponta ötször hálát, köszönetet mondani.

S így tovább.



De - természetesen - szomorú lettem, mert ma ismét megtapasztaltam, hogy van, amin még mindig nem tudok változtatni (ezt nem BE kapcsán). Olyat érzek, mint gyerekkoromban: miért vágyakozom olyan után, ami nem megy, vagy miért nem fogadom el, hogy nem vagyok mindenkihez való?
:-(

5-6 nap múlva néhány nap pihi!!!! S köszönöm is sokaknak, hogy csak úgy leléphetek nevelési év munkanapján.

P. S.
A könyvek? Olvasgatok.... Ezt és azt.

PS2
S azt sem értem, valószínűleg nem is fogom, és tulajdonképpen a lelkesedéseket irigyelhetem, de tényleg nem értem hogyan lehet rajongani felnőttként a lajhárrajzos vagy éppen csillámpónis tusfürdőért? Nekem a rágógumi ízű fagyi képét tolja a szemem elé. Ami gyerekes és amúgy sem voltam hajlandó soha kipróbálni. :-D

2017. október 2.

Döntések

Ismét megérkezett az az ősz, amikor bevallom, hogy fázom és nem kedvelem a hideget. Hiába minden képtelen vagyok úgy öltözni, hogy ne fàzzak reggel vagy ne legyen melegem délután. A fűtésről nem is beszélek. Nem panaszkodom, csak megállapítottam. Döntök, hogy nem fog befolyásolni. Hmmm, hö-hö, ccc.

Azt is eldöntöttem tegnap, hogy lemondok a fjallraven kånken hátizsákról. Már nagyon régóta (évek) szerettem volna, de mióta Magyarországon is árulják, egyfajta státuszszimbólummá kezd válni. Majd' 30ezer forint, és előfordul, hogy naponta többet is látok már a hátakon. Mire én összespórolom, már nem lesz egyedi. Szóval inkább nem.

S mivel én ősztől őszig növesztettem a tartalékokat, muszáj lesz megszabadulnom valamennyitől. Kívül s belül, testileg s lelkileg.

Ölelések.

2017. szeptember 23.

Hanna ajándéka Petinek....

.... egy doboznyi műtakony. 

Merthogy tőlünk sosem kaphattak és kaptak ilyen borzasztó, hülye, értelmetlen ajándékot, ezért be kellett pótolni most Peti 14.szülinapján. 
:-D


2017. szeptember 17.

@RC 2017-en jártam, plakátokat láttam

Az @RC kiállítást évek óta mindig megnézem, sajnos általában el is felejtetem a látottakat, s az is igaz, hogy nehezen jutok el az Ötvenhatosok terére. Tervezés, elindulás, egyéb fontosabb programok. 

Peti az osztályával látta egy osztályfőnöki óra keretében, én pedig beterveztem tegnapra, mondván úgyis viszem Hannát a Batthyány térhez, s majd utána a csendes reggelen, tömeg nélkül végignézem a plakátokat. 
Így is történt, busz késve indult Hannáékkal, gyorsan indulás visszafelé, a Vágta miatt kerülővel, leparkolás, stb. 

A tavalyi kiállítás érzése, a képek adta meglepődés, a vissza-visszatérés egy-egy plakáthoz idén nem történt meg, de ez valószínűleg a téma miatt volt.

@RC  2017 - talán- kedvencei




Ezt énekelve!





Ha választani kellene, akkor ők:
mert Magyarország az én hazám, s mostanában félek, elkeseredek, meg ilyenek. 
mert Orwell Állatfarmja 💙





2017. szeptember 13.

Buszon, tömeggel közlekedve a napokban, hónapokban, években

Komolyan nem értem, hogy az általános iskolás vagy éppen középiskolás gyerekeknek miért kell iphone-nal rendelkeznie és korlátlan vagy éppen sok nettel... Youtube-hoz stb.?
Nem kekec, de kamasz gyerekekkel életemben mellettem, tényleg érdekelne szülői oldalról.

2017. augusztus 26.

Gondolkodni

"Ha nem hagyod abba azonnal a gondolkodást, menten felrobban a fejed! - súgja nekem.... Abba akarom hagyni a gondolkodást. Tényleg szeretném, de képtelen vagyok."
C. Ahern: a vétkes
Ahogy Szilvinél olvastam és gondolkodtam el éppen most és ma, valahogy lázassá kellene válni. :-D

Bakáts-téri Nemzetis Hattyúk


(Mielőtt még elolvasom Szilvinél, hogy neki nem tetszett, gyorsan megírom én is.) 
Tegnap a Bakáts Feszt keretében láttam a Ballada a két sebzett hattyúról című színdarabot. 
Sokaknak szóba sem jöhetne, mert Nemzetis darab, nekem viszont ajánlották. 
Mindegy is, elmentem, megnéztem, s vegyes érzéseim voltak közben. Mondjuk úgy, hogy a feléig nem tetszett, aztán a második óra jobban elkapott, s végül hazafelé, amikor gondolkodtam rajta, már a tetszett irányába hajlottam. Most reggel is itt tartok, de azért azt bevallom, hogy fantasztikusnak nem mondanám (nem olyan, mint A párnaember, amit meg fogok nézni harmadszor is..).

Eszembe jutott az érzés, amit egy könyv olvasása elején érzek : van könyv, ami azonnal beszippant, van, amelyik nem, arra rá kell hangolódnim s vagy elkap, tetszik, vagy nem is olvasom tovább. Ilyen vagyok a színházi darabokkal is. Hiába a képi világ, ha elkezdek szenvedni, nehéz a visszakerülés.
Tegnap este ez sikerült, amiben, szerintem nagy szerepe volt Hobonak. Merthogy én őt szeretem. Jártam Eszterrel HBB koncertre, talán még féltékenyek is voltunk akkori feleségére Igó Évára. :-)
Voltam még (többször is) a Katona József Színházban előadott József Attila darabján, aztán az élet elvitt arrébb, de a láthatatlan kötelék megmaradt, mert bár a hattyúk elejét nem értettem, Hobo éneklése vitt magával. Vitt, vitt, aztán összeraktam a darabot is a hallottak, a tanultak alapján. Műveltség ide vagy oda, én nem sokat tudtam, tudok erről a Viszockijról, ha vettem volna a fáradtságot, és utána néztem volna, talán végig más szemmel nézem a két színészt. De a zene, a szövegek, Hobo, Hobo hangja, a régi érzések és emlékek pozitívan befolyásoltak, elkönyveltem egy nézhető, hallgatható előadásnak. 
Hobo 72 éves, apukámnál 2,5 évvel idősebb. Ült végig. Gondolkodtam miért is, bár részeget játszott, s egy dalnál azt hittem tényleg részeg.... Aztán bevallotta, hogy éppen lumbágóval szenved. Meg volt egy füzete, kellék. Szerintem abban a dalok sorrendje van benne, mert lapozta mindig, meg olvasgatta.. Hiába, ő is öregszik, nem csak én. Bár a szerencsés alkata, nem kopaszodó haja és nagy ősz lobonca, szakálla eltakarja az évei számát. 
Szűcs Nelliről nem sokat tudok, nekem tetszett a játéka, szerintem jól lavírozott a kényszerből besúgó telefonoskisasszony és Vlady szerepe között. Egyetlen dolog ellenben bosszantott, ami mindkettőjükre igaz: rengeteget hibáztak a szövegben, nyelvbotlások formájában.

S a színdarab közben még az is eszembe jutott, hogy talán azért tetszett, mert nem vagyok a "nagyon boldog" napjaimban. S a zene a boldog időszakban a bulizásban segít, az önfeledtségben, ám a szomorú napokon a szöveg, élet megértésében.

2017. augusztus 25.

Indulok, s találkozok Hoboval. És Szeevel. Meg ikea..

Ma váratlanul eszembe jutott, hogy mit is akartam tegnap mesélni: a - nem létező? - balkezességemről. De most nincs időm leírni, mert az egész napi jövés-menés után "színházba" megyek. Na nem túlzok, színházi előadásra megyek. Bár eléggé nehezen indulok innen vidékről, s éjjel fogok hazaérni, na de megyek, nincs időm.

Ezért csak annyit, hogy ma megérkezett a postaládába az új ikea- katalógus, ami nem tetszik. Egyáltalán nem. A jó hír, hogy kevés időt töltöttem vele, s még jobb: többet nem is fogok.

Ölelések, vagymiaszösz.

2017. augusztus 24.

Cím nélkül

Hmm. A napokban sok mindenre rájöttem, elgondolkodtam, sőt, szokás szerint a kádban, a vízcsobogásban meg is írtam egy nekem klassz bejegyzést. És szokás szerint le is folyt a fürdővízzel együtt.
Gondolom a szenvedésem volt a téma, miszerint egyedül vagyok - bizonyos tekintetben.
De lefolyt, eltűnt.
Közben, hiába álltam át minimálra már sok hónapja (sőt valamiben már évek óta), és hiába csökkentettem a ruháim és könyveim és sok szirszarom számát, na ez mindegy is... mert muszáj volt vennem néhány gatyát, mertmertmert, na igen, nagyobb kellett. Ennyi. Ezt el kell fogadnom, mert ez van. Örülök, hogy a hülye vasamon kívül vagy éppen a folyamatosan fájó hátam, derekamon, vállamon kívül jól vagyok. Az elfogadásig még kell idő, de egyébként is az egyedüllét sokkal rosszabb.
Bár néhányan olvassátok, és vagy épp unjátok a szenvedésemet vagy éppen kíváncsiak vagytok... nem írom le. Mert helyre kellene tennem magamban. Aztán tenni vagy nem tenni, lenni vagy nem.
Kezdődik a tanév, s a fejemben nem is annyira a munka van. Hanem a tanulás itt és tanulás ott. Nem is tudom, hogyan jött az ötlet és hogyan vettem rá magam erre a tanulásra? Vagyis tudom... Csak jött és huss! Aztán hagytam magamnak még időt. De jön, közeledik.
Ráadásul Hanna 10. Peti 8. és nem ennyi évesek.
S még néha eszembe jut a meg nem született harmadik. :-)
Ha már csapongok a gondolataim között :
volt már az egyedüllét, meg jön George, aki szerintem nagyon megöregedett mostanában. Olyan öregesen járkál, mint a 80 éves nagyapám az utolsó éveiben, amikor a kerti veteményesét nézegette. Elgondolkodom mostanában, higy kellene egy kölyökkutya mellé, aki kicsit megkergeti az egész napi alvás közben. De ez tiltott téma, azaz olyan, mintha nem is beszélnék róla, meg sem hallja az, akinek komolyan mondom. Gondolom, talán ez is az egyedüllét kontójára írandó.
Visszatérve a minimálra.. Nagy nehezen csökkentettem a dolgok számát a lakásban, aztán most a lelki kényelem miatt rávettem L-t egy kis lakásátalakításra. Persze ez ismét valamennyi pazarlásra vezetett. Nos, egyik oldalon pozitív a változás, aztán pikkpakk elrontom. Ez még fejlődés tárgyát képezi. Hmm.
Mi is történt még?
Ja, most látom először a 2006-os Az ördög Pradát visel c. filmet.

S akkor eszembe jut, hogy olvasok is. Megint. Sajnálom, hogy most, a nyár vége felé jött meg a kedvem. :-D

2017. augusztus 21.

Olvasom..

... Samantha King A döntés című könyvét, s azon morfondírozom, hogy végig ilyen monológszerű, mesélős lesz? Végig E/1-ben az anya gondolatait hallgatom?

2017. augusztus 20.

Katniss, billogok és tengernyi könny

Két hete, amikor Hanna táborban volt, és többnyire Petivel voltam a munkán és a tanfolyamon kívül, az Éhezők viadala trilógiához lett kedvem. S ahogy olvastam, azaz újraolvastam, úgy néztük a filmet. Aztán a Kiválasztott második felénél elakadtam, s a filmet előbb néztük, mert kettesben közösen nem tudtunk kivárni, de jó volt. Valahogy egyre jobban bírom Katnisst. Pedig nem annyira jó jellem. De lázadó, s bármennyire is nem szeretnék az lenni, valahogy mindig oda lyukadok ki... 
Az első könyvet most olvastam harmadszor. Amikor először a kezembe vettem, az anyaságom, az őrző-védő funkcióm nem bírta bevenni ezt a gyilkolást, utáltam a S. Collins fantáziáját. Aztán évekkel később "felnőttem" a feladathoz, elolvastam mind a három kötetet, s megállapítottam, hogy a második a legjobb. Most lett újra kedvem, s már nem mondom ki ezt ennyire egyértelműen. Most már a harmadik is  igen tetszett.... Lázadó vagyok. :-\
A harmadik és negyedik filmet ráadásul most láttam először, és sajnáltam, hogy sok mindent megváltoztattak benne. De azért egész jó. Bár Petit még mindig nem tudtam rábeszélni az olvasásra. 
(meg kellene nézni, hogy írtam - e a történetről, mert igazából csak az olvasási szenvedésem csökkenése miatt róvom le e sorokat.) 

Ezek után Ruta Sepetys Tengerbe veszett könnyek címmel írt könyvét olvastam, hmmm. néhol untam. Inkább a dokumentumregény oldala tetszett, mert én sem hallottam erről a világháborús hajó elsüllyesztésről. Háború, süllyedés, tragédiák, romantika, mind-mind megtalálható a történetben, ami az átlagos nőnek egészen jó lehet. Az én mércém szerint egész jó volt, mert haladtam vele... De egyébként semmi különöset nem éreztem. Nem hagyott maradandót, nem fogom újra elolvasni. 

S ma pedig egy, eddig kimaradt Cecelia Ahern könyv következett, A vétkes. Nem sokat tudtam róla néhány nappal ezelőttig, akkor merültem bele, hogy van benne család, meg 17 éves lány, valami furcsa élet, szabályok... S a lány hibázott az országuk rendszerében. Mert ésszerűen viselkedett és részvéttel teli volt valaki iránt, aki iránt nem kellett volna.  S hiába az ismeretség, beleégették a V betű(ke)t. 
S akkor közben, itt, s máshol belecsöppentem kicsit a C. trilógiához, visszakanyarodtam Katniss Everdeen-hez. Ugyanazt éreztem végig A vétkes Celestine North karakterénél. Hogy majd ő lesz a másik oldal kiválasztottja. S, tényleg. Bíztam benne, miközben a cellájában várakozott, mert hiszek az igazságban. 
S ahogy fogytak a lapok és vártam az eredményre, az igazság fényre derülésére... nem tűnt fel, hogy mulyen kevés oldal van hátra.. Most akkor így lett vége, vagy lesz folytatás??? S akkor mikor? 
Hajrá lányok! 

Egyébként Ahern tuti Collinstól kapta az ihletet...... 

"Szóval te vagy az. A kiválasztott." 

Én pedig gondolatban magamra tetovaltatok egy V-t és egy fecsegőposzátát.

2017. augusztus 18.

Bloggerek, vloggerek - arccal

Ma olvastam egy bejegyzést valakinél, de igazából mindegy is, mert nem ez miatt írok. 
Vlogot nem nézek, ismerem followannat, egyszer-kétszer láttam és hallottam, belefutottam. 
Néhány bloggal jobban képben vagyok, de sokakhoz képest az a néhány, amit követek, az semmi. Ezekhez, vagy a személyhez kötődő insta-profilt is általában követem. 
Egy darabig. Vagy sokáig.

Többször beszélgettem ismerősökkel, hogy mi az a határ, amikor kritizálhatunk mondjuk idegen embereket. Az utcán, tévében. Általánosan vagy személyeskedve (itt lép képbe a pillecukor blog bejegyzése) : miért kritizálja valaki a zoknival viselt szandálos férfit? - ha neki jó? Miért zavar egy nagyon túlsúlyos bikinis hölgy, ha neki jó? Vagy miért zavaró egy nagyon eltérő színű melltartópánt valakin, vagy éppen, ha a melltartó hátsó, kapcsolós része feljebb van, mint az ruha hátulja...? 
Én úgy vagyok vele, hogy általában érezze magát mindenki úgy jól ahogy, ne legyen mellettem szagos, koszos stb. , de egyébként nem igazán érdekel. Ha valami nekem nem tetzsik, "nem jön be", azt a legtöbb esetben megmutatom a gyerekeimnek. Nem kritikaként, hanem példaként, aztán ők tudják.. Vagy nem. Csak ne ítélkezzenek, ez a lényeg. 
Amiért ez ma eszembe jutott az az, hogy a szívbajos, Blahán, útközben írt poszt után egy mindig-sok-emberes szakáruházban láttam egy híres bloggert, akit sokan ismernek, akinek a képei nagyon precízen megszerkesztettek, mindenre kiterjedően. S ma neki volt kint az egész háta, nekem nem tetszően. Engem annyira nem érdekel mert az első gondolatom az volt, hogy ő is ember, és lám, ő sem tökéletes. De jó! S aztán továbbra sem érdekel a dolog. Most akkor mi a helyzet? Nyíltan, arccal bloggerező, mindig fitt, tiptop.. 
És arra jutottam, hogy neki biztos tetszett az outfitje.

S egyébként velem se foglalkozzon senki, legalábbis ilyen tekintetben ne. :-P

No szívbaj

Oké. Nincs szívbajom, szív-szervi bajom. Meg más szervi sem. De sok apró jel miatt, ezen a nyáron, a SZABADSÁGOM ideje alatt, nem a szomszéd panel, bp-i szakrendelőhöz tartozva, hanem egy órát utazva, ott változó mennyiségű percet, fél órát, órát várakozva, bejelentkeztem és elmentem néhány szakrendelésre. És mivel nincs bajom sok tekintetben, Istennek hála, még én érzem magam rosszul, hogy miért lopom a doki idejét..... ? Metakommunikációs jelek, kapkodás stb. Kettő szó, azaz mondat velem, hozzám.
Mintha a fél életemet betegállományban tölteném.
Brr. Na jó.

2017. augusztus 12.

George

2016 nyarán családilag, négyesben, egybefüggően (amit mások nyaralásnak neveznek) összesen négy napot tudtunk volna eltölteni, de akkor lett George beteg, így L. itthon maradt vele kicsit, amíg a nagyszülők bébiszittelésére bíztuk. A négy napból lett 2,5.
Idén ez az együtt töltött idő 3+2 nap lett volna. 3nap rokonoknál illetve közben saját szórakozással, kettő pedig itthon, Pesten valami..
Ééés... George-nak volt ma egy nagy nyüszítése, s azóta három lábon ugrál. Viszem, hozom a kezemben, emelgetem, elvittük Petivel egy hétvégén is dolgozó állatorvosi rendelőbe = szalagszakadás?
Ennek kiderítéséhez kell majd röntgen, amire, sok esetben napokat, heteket kell várni, aztán lehet, hogy műtét. Saját orvosunk nem ortopéd orvos, keressünk másikat, jót, megfizethetőt, s akkor még a kedd- csütörtök utazás előtt állunk. Hmm. Most komolyan. A francba, a fenébe. Meg ilyenek. Bele kell merülnöm magamba, hogy válaszokat kapjak. S itt nem csak a kutyára gondolok.
Ugyanolyan sokat dolgozunk, mint sokan (akik egyszer, kétszer utaznak, vagy heteket tudnak nyaralni) , mi egy hosszabb (mondjuk egy hetes nekem elég lenne) nyamvadt családi nyaralást nem engedhetünk meg, s ami lenne, az is komplikált. Szóval a fenébe.
Még jó, hogy imádom a kutyám.. Igazából el sem indulnék, de ezt nem tehetem meg a családdal.
Ezt leírtam, mert már úgysem osztogatom meg sehol, meg egyébként is............ én dolgom.

2017. július 30.

Forma1 futamon jártam a kánikulában


Csak, hogy tudja mindenki:
- légvonalban 6 km-re élek a Hungaroringtől, minden évben hallom őket, néha eltúrázom arra.., 
-  kamaszkoromban, nagy forma1 rajongó voltam, konkrétan oda meg vissza voltam Ayrton Senna-ért. Aztán ő meghalt, miközben én egy vendégségben voltam. Én voltam akkor 19 éves és 1 napos.

S aztán elmentem egy évre külföldre, ott nem igazán néztem tévét, aztán itthon főiskola, diploma, majd férjhez mentem, 
Lacus soha nem volt egy elvakult sportrajongó, ebből következik, hogy néha, néha a vasárnapot bambulva egy ring nézésével töltöttem, de inkább nem.
Nem is lettünk nagy rajongók, ismerjük a neveket, megvannak a kedvencek, kiket nem bírunk, meg ilyenek. Bár Peti képben van ezzel a sporttal is.. Hogy van ez? 

S akkor a lényeg: Petinek tegnap felajánlottak két tiszteletjegyet, s én nyertem meg a lehetőséget, hogy elvigyem. 
Dugó az autópályán, én sokkal jobban megszervezném, hogy ha már egy sáv van a ringre tartó autók számára, akkor a másikból semmiképpen nem engednék át kocsikat, hanem elterelném a következő kijáratig. Hadd szomorkodjanak, mi pedig gyorsabbak lettünk volna. 
Aztán lassan megvan a parkoló, simán, bementünk, leültünk, vártunk. 

Brrr, meg meleg, forróság, sorok a toi előtt, drága italok, mert a miénk elfogyott már, s bevallom, hogy unatkoztam. Sokkal jobb a tévé előtt hallgatni Szujó Zolit, meg Wéber Gabit, meg nézni hogy hol tartunk. Hogy  aztán elindulhassunk gyorsan a kocsihoz. S valakik tudták, mikor van az utolsó kör, és örültek. Vajon számolták a köröket  70-ig, vagy neteztek? Mindegy is, egy kisebb tragédia volt az emelkedőn, füves talajon való kijutás (írtam már, hogy utálom a kocsinkat?), meg eltereltek a rendőrök kerülőre (még jó, hogy ismerem a környéket) , de aztán végre itthon! 
S most ismét a tévé előtt ülve  követem majd, de bevallom őszintén : egy és egyszeri "motherandson" élménynek kiváló volt. 

2017. július 27.

"..."

Újraolvasok egy könyvet, gondoltam, kedvem lesz, könnyen csúszik, aztán tegnap nagyon találó gondolatba, szövegbe ütköztem. Úgy is mondhatnám, hogy a mindennapjaim, s nem könnyű.

..., de valószínűleg ezzel azt akarják mondani, hogy buzog bennem a harci szellem. Hogy nem fogom feladni. Nem mintha nem lennék barátságos. Jó, elismerem, nem borulok mindenkinek a nyakába, és nem vigyorgok egyfolytában, mint a vadalma, de akad néhány ember, akinek a sorsát a szívemen viselem.

(Suzanne Collins)

S akkor most, ahogy ezt leírtam, eszembe jutottak kedvenceim is, s ez kicsit sarkított, meg igazából nem vagyok szenvedős.. "Bárcsak lennék állat, orrszarvúbogàr, aki gombostűre tűzve.." - talán ez megakadályozná azt, hogy megszólaljak. :-D

2017. július 26.

Idő

"Ha egyre ügyesebben menedzseljük az időt, ami tény, miért tűnik úgy, hogy mégis egyre kevesebb marad?"

Ezt a mondat egy wmn-es cikk utolsója, Kurucz Adrienn írása. S bár az írás lényege nem érint már, de a mondat megfogott és elgondolkoztatott: nyan és hányan pörögnek körülöttem miközben elmegy mellettük az élet?

2017. július 24.

Kapolcs

Szerintem sosem fogok eljutni, hacsak egyszer nem fognak érdekelni dolgok, és el nem megyek egyedül egy sátorral (és az isiászommal).
Addig vágyom tovább és szomorkodom.

2017. július 23.

Prágát látni.... és megszeretni

Tegnap egy egész napot Prágában töltött a család. Reggel 6 után érkeztünk, este 11-kor indultunk haza. Igen, egy nap, busszal. Családi nyaralás nincs idén sem, sajnos, így egy napot terveztem olyan városban, ahol nem voltam, ahova vágytam, aminek a lényegét (állítólag) egy nap alatt meg lehet nézni. Utaztunk négyen.

Nos, rettenetesen nagyon fárasztó volt. Nagyon jó volt hajnalban megérkezni, csupán néhányad magunkkal belevetni magunkat az ébredő prágai nyüzsgésbe. Aztán mentünk, mentünk, mentünk. Délután 3 körül úgy éreztük magunkat, hogy pihenni kellene, kezd elég lenni. Meg kevesebbet gyalogolni. Csakhogy úton-útfélen nem találtunk utazási jegyet áruló bódét, az automaták pedig aprót fogadnak el. Soha nem volt annyi érnénk, hogy négyünknek tudjunk bármilyen jegyet is venni. Amikor tudtunk volna, akkor pedig már minek? :-D



Ami biztos: vissza kell mennem a cseh fővárosba! 
- Villamossal bejárni az egész várost, 
- megnézni a metrókat, 
- óráig ülni a zöld fűben és nézni előre.. vagy éppen hógolyózni valahol, és legurulni a Petrin-hegy lankáin, 
- a hosszú, lábamat tönkretevő, az önző utazóközönség sokaságát felsorakoztató buszos utazás ismétlése és elkerülése végett kipróbálni a nemsokára beinduló egy órás repülőjáratot, 
- megtapasztalni, hogy nem kétnapi járást teszünk bele egy napba, 
- megnézni a most kimaradt látnivalókat: Josefov rész, Vyšehrad vára, a prágai állatkert, Vencel tér.... 
- vízibiciklizni a kacsák között a Moldván, 
- esetleg cseh kaját enni, 
- több sört megkóstolni, 
- lassítani, 
- s még egyszer hajnalban, a nép, a turisták előtt elindulni és néptelen óvárosi utcákon járni.

És még biztos lenne ötletem.


De el kell felejtenem a buszos utazást! Még várom, hogy mi lesz az ödémás, reggelre befoltosodott vádlijaimmal. :'(
Még akkor is el kell felejtenem, ha így esetleg kevesebbet mehetek, láthatok. Mert ez volt most is a legolcsóbb lehetőség. Pedig a buszok és a cég szuperek. De így el kell felejtenem a felmerülő buszos görögországi évfordulót is. S ki tudja eljutunk-e tengerpartra a gyerekekkel együtt? 
Na, de mindegy is, Prága gyönyörű, látnom kell még. Ha csak a várost kell összehasonlítani, akkor Milánónál sokkal szebb.

 






(Saját fényképek, ne vidd tovább! Köszönöm.)

 andi

2017. július 18.

16

16 éve Mama lettem. 
Köszönöm Istennek, hogy ilyen  csodás lány édesanyja lehetek.  



Ölelések, 

andi

2017. július 15.

mindennapok-posztajánló

3 hete zárva az ovi, én 3 hete szabadságon vagyok. Tavaly megéltem és átéltem már, hogy kamaszok a gyerekeink, s ez átalakította a szokásainkat. Lacus még mindig sokat dolgozik, nincsen neki egyben szabadsága, csak körülményesen, de úgysem tudunk együtt nyaralni menni, így mindegy is.. Sok neki a munka, sok nekem a szabadság, az egyedüllét. Merthogy idén korai zárósok vagyunk, s ebben a négy hétben nem vagyunk együtt, négyesben semennyit sem.
Egyik itt, másik ott, egyetlen jelenlegi feladatom, hogy a Lányt szállítom ide és oda, edzésre, stb.
Hiányzik a családi nyaralás! 

Na, de nem panaszkodás, mert egyébként jól vagyunk. Fogorvos kipipálva a következő 200E összegyűjtéséig..., voltam kétszer strandon, kétszer vendégségben, kétnaponta gyalogolok faluban vagy erdőben, sikerült olvasnom is végre, s George is örül, mert nem csak este viszem sétálni. Ennyi.
És nem panaszkodom, dehogy, mert nem unatkozom, elvagyok, csak nem jó egyedül, kicsit nehezen viselem, hogy nem vitáznak a gyerekek a film kiválasztásában, hogy nem kell rájuk szólnom, hogy ne kockuljanak egész nap, hogy nem noszogatom őket, hogy találkozzanak barátokkal- ez amúgy nehéz, hogy nem a helyi, monopolhelyzetben lévő iskolába járnak/jártak.

S hogy mire akarok kilyukadni? Ebben a sok szabadidőben elegem lett a közösségi oldalból. Éppen tegnap. Leszívta az agyamat, mert csak pörgettem, görgettem a szabad perceimben, amikor nem olvastam, kávéztam, sétáltam stb, s napok óta álmomban is gondolkodom, s ha belegondolok, hogy egy hét és huss!-mehetek dolgozni, akkor előre hulla fáradt vagyok. Minden éjjel éjjel felébredek éppen abba az állapotba kerülök, amikor olvasni nem tudok, csak szenvedek a visszaaltatásomban.
Tegnap olvastam egy blogbejegyzést.  Egyébként is bírom ezt a hölgyet/nőt/édesanyát/feleséget, sok mindenben egyetértek vele,(Nekem soha nem lesz kapszula ruhatáram, de bevallom, tényleg azokat hordom, amiket tavasszal benne hagytam- csak még mindig több, mint kellene.. :D)

Szóval, nem is szaporítom a szót, ki fogom nyomtatni- hogy mindig a szemem előtt legyen. S hiába tudom mindezen leírtakat, sok szerint élve és betartva, mégis leírva egy nagy pofon, mert itt van a problémám gyökere: sok mindennel feleslegesen foglalkozom... hiszen egy naptár, vasaló, akármi miatt képes vagyok napokig kutakodni, teszteket olvasni a neten. Minek? Margit maga őrült?! (csak mert pl.a minap új vasalót rendeltem.pl.)

https://paretolanya.wordpress.com/2017/07/13/a-nagy-idorablo-gyujtemeny-1-resz/


gondolkodom, hogy ne éljek lényegtelen dolgokkal.....

ölelések,

andi

"Csodákkal veszel körül minket, nagy jóságodnak jelei... "

Picoult sem a régi már. Vagy csak könnyen rájöttem a történet végére. Merthogy nem lepődtem meg, nem esett le az állam. Egyik részével tökéletesen tisztában voltam, hogy Ruth mit tett és mit nem tett meg, Brittanyval kapcsolatban simán elfogadtam mindent, csak Turk-ön gondolkodtam el jobban. Na jó Ruth-on is, mert ő a fekete. És a történet központjában tulajdonképpen a rasszizmus áll.
Valahogy minden fekete és fehér vokt a könyvben. 
Nekem nincs bajom a négerekkel, melegekkel, másokkal, de valahogy egyértelmű kinek a pártján állok. Mint szerintem minden ember, aki olvassa ezt a könyvet. Nem is ez a kérdés, hanem az, hogy még mindig előfordulhatnak ezek a dolgok, események! Borzasztó, hogy simán megvernek embereket bőrszínük, vagy társadalmi /vallási hovatartozásuk miatt!

Bárhova nézünk, ki az, aki mindenkit elfogad, aki senkit nem ítél el, nem ítélkezik ha olyan embert lát, aki nagyon nem szimpatikus neki? Vagy éppen senkitől nem fél egy éjszakai kietlen utcában? Persze ez nem rasszizmus, és nem is erre gondolok, csak magunkban sokszor véleményt alkotunk másokról. 
Oké, bevallom, pl. nem érdekel, hogy ki hol szuratja át a bőrét, fülét, száját, de pl. én nem tudok ránézni egy nagy fültágítós fülre. De nekem ez nem megy át rosszba. Vagy beszélhetünk az országunkban élő más nemzetiségi személyekről. Hányan és hányan utálják őket? 
De nem is szaporítom.

Picoult nem lepett meg, csak a naivitásom miatt olvastam gyorsan és érdeklődve. Hogy Harlem az Harlem, hogy hiába verte le Kevin Costner a feketék vécétábláját A számolás joga című filmben, attól még valaki azt gondolja, hogy felsőbbrendű a fehérsége miatt, s a színesbőrűek még mindig rosszabb helyzetben vannak egész életük során. Borzasztó. 
Néha elsírtam magam olvasás közben, és én szerettem volna lenni Ruth barátnője. Tényleg és komolyan.

Tulajdonképpen semmit nem írtam, de a tartalom bárhol megtalálható Jodi Picoult: Apró csodák cím alatt.


Ölelések,
andi

2017. július 10.

Nyári sport....ööö, mozgás


Ugye a futásról lemondtam, de a gyaloglást bírom. Kedvem is van és időm is, így el is indulok majdnem minden nap, de inkább kétnaponta. Egyedül vagy Lacussal a gyorsabb távokra, kutyával lassan és rövidekre. 
Előbbit 5-tel kezdtem, ma pedig kitűztem  K-t. 
George pedig fiúkutya, aki minden fűszálnál megáll, nem egyszerű vele. Ugye ő kerti kutya is, így a napi esti séta a megszokott, de most, a szabadság ideje alatt kétszer is eljutok vele olykor, és hosszabban is megyünk. Sétálunk.

Ma ismét találkoztam a kacsákkal. :-)

2017. július 9.

évek, hét évek- nem, ismét nem könyves bejegyzés.

évek, hét évek



Ez a téma azért is jutott eszembe, mert megvilágosodtam, hogy az elmúlt évek, azaz a elmúlt 2-3 évben valamiféle változást tapasztaltam. Ezt akkor még nem tudtam megfogalmazni, mostanában csapódott le bennem, s mivel ezt a könyveken, az olvasáson is észrevettem, gondoltam leírom. Csak azért, mert nincs kedvem blogbejegyzéseket írni, ezt éppen ma fogalmaztam meg Bozsnak, de most van egy kis időm, hátha kész lesz.

Az első hét évem, talán a legjobb hét évem. Szerettek, szerettem az ovit, elkezdtem az első osztályt, elsők között lettem kisdobos, szerettem a tanító nénit, szerettem iskolába járni, első látásra lett egy nagyon jó barátnőm... mondjuk ezer éve nem találkoztunk, de legalább 10 éve, s valószínű, hogy csak be kellene csengetnem hozzá és örülnénk egymásnak, de ez még várat kicsit. Szóval jó volt! Igen, és megtanultam olvasni, leszoktam a cumiról, majd az ujjszopásról, megnövesztettem fenék alá érőre a hajamat, s kaptam egy becenevet és imádom, ha valaki a régiekből még így szólít.

A második etap az általános iskola, ahol még mindig szerettem iskolába járni, tanulni nem annyira, de elvárták, meghíztam, na jó, csak kerekebb lettem, meg rövidebbre vágattam a hajamat 14 évesen, szerelembe estem folyamatosan, csatangoltam, néptáncot-furulyát elkezdtem majd abbahagytam 5 illetve 8 év után (én hülye!)- ezt nem tartom túl sikeres 7 évnek, de kellett a személyiségfejlődésemhez.... huhh, de szép mondat. Olvasás? Csak a kötelezők és az újságosnál kapható Édesvölgyi suli könyvek és Denise újságok. ÁÁÁÁÁáááábrrrrrr, dehát írtam, hogy mindig szerelembe estem.. :D
A 14-21- oh, de szép időszak. Tényleg klassz: keserédes meg csodálatos, de szép. Első komoly láv, meg Wessling, meg barátságok, középiskola, sok tábor, s bár nem maradtam a közgazdász szakmában, s nem is ismerek már senkit, de szuper volt az eleje annak is. S hát...bár szigorúan véve éppen elmúltam 21éves, de azon a nyáron megismertem Lacust, s a következő 3*7 év már vele és a családdal töltődött.
S mire ezt leírtam, azt a sok felesleget, rájöttem, hogy nem folytatom nagyon, a negyedikben volt családalapítás s gyerekek, majd az ő kisgyermekkoruk, az én hivatásváltásom, 35 felett volt a gyerekek iskolakezdése, a nagy olvasásom korszaka, volt és elmúlt a könyves oldal iránti rajongás, gondolom a tüske már belém rozsdásodott... jött és győzött Vad Fruttik, s el is érkeztem ahhoz, hogy lezárult a 35-42 év. Megint kevesebbet olvasok,  sőt alig, olyan történetek is érdekelnek ismét, amelyek csak régebben, mindenféle közösségi oldal robbanás volt nálam is, ami már lecsengeni kezdett, remélem kitart majd. Blogoltam sokat könyvekről, magamról, most ehhez sincs kedvem. Pörögtem , most lassításba kezdtem 1-2 éve. 
Nem fogom bejelenteni a végét, néha írok, de általában főleg a fb-n írok néhány gondolatot.

Mostanában olvastam két könyvet, Kate Morton Elfeledett kertjét és most Victoria Hislop A sziget című írását, de semmi kedvem írni róluk, mert én sem olvasok el túl sokat a könyves bejegyzésekből. Első 4 csillagos, második 3-4*
Közben szenvedtem egy másik Morton könyvvel, aztán egy hét után félretettem, ellenben megnéztem a két "sikersorozat" eddigi két évadját az Egynyári kalandot és a Csak színház s más semmi-t.
Első kamaszszerelmek a Balaton partján, első évad jobb volt, másodikon nagyon sokat nevettem. A színházasban a második jobb volt, s egyformán nevettem.
Jelenleg a gyerekek lefoglalják a képernyőt.
S ha az elkezdődött 7 évre tekintek? Tervezek egy diplomát, jó lenne érettségi, tanulás, de egészséget, mozgást, jókedvet szeretnék. Színházba járást és kellemes feltöltődéseket. Meg anyagi biztonságot.... hmmm. egy nyaralást végre? na jó befejezem. :)))
Szeretném a jó barátaimat, azt a keveset, bármilyen irányból, iskola, színház, régiek és újak, közeliek és távoliak, a közelben megtartani.

ölelések

andi

2017. június 28.

Futás

A fogorvosommal ma megbeszéltük, hogy mi szeretünk káromkodni. Szerinte az intelligens emberek szoktak káromkodni.
Nos, én azért nem vagyok mensa-tag, meg egyszer egy online, nem hiteles iq teszt egész jó eredményt mutatott, de azért egész sok hiányosságom van más területeken. Szóval, azért mert szeretek káromkodni, de tartom magam hű de intelligensnek.
S, hogyan is kapcsolódik a futáshoz? Sok hónap, év után elmentem ma futni. Akkora csalódás ért, hogy elgondolkodtam valami cifrán. Nem tudok futni. Elfelejtettem. Tunya vagyok. Nehezebben megy, mint régen. Sőt, gyalogoltam inkább. Tudom, nagyon sok időt hagytam ki.
S, holnap is káromkodni fogok, mert tudom, hogy nem lesz kedvem folytatni.
Valahogy át kell állítani az agyamat!
De mit csináljak, ha a kötögetés, olvasás, ülés sokkal jobban szórakoztat, mint a futás, vagy éppen bármilyen mozgás. Na jó, a hosszabb séta tetszik, csak lassú és unom már a környéket.

Hjajj.

Kitartást, Andi.

2017. június 24.

Ha írnék

amolyan pozitívakat, szépségeket, jókat, (azaz írok én csak nem tervezetten), akkor ma, az itthoni vasalás, mosás, teregetés, leszedés, főzés, függő netezés, szenvedés hétszögében ugrándozva a két házon kívüli keretet említeném.




Meg kellene írnom a hét éves ciklusom szembetűnő igazságait, hogy ne tűnjek furcsának, hogy ilyeneket írok, de félelmetes felfedezés volt reggel, hogy a fák szeles susogása majdnem könnyeket csalt a szemembe, hogy nekem milyen jó most. 
Vagy éppen egy-másfél órája, amikor a tónál a kiskacsákat láttam, vagy a kacsakolóniák esti szunyókálása mellett haladtam, és hangosan kértem őket ne ijedjenek meg tőlem...


Uppsz.

Valami történik mostanában. De ezek jók. S ezek eddig is jók voltak, és eddig is tudtam örülni ilyeneknek, és másmilyennek is, de eszem ágában sem akartam leírni ezeket.
S ami rossz, az a rengeteg bogár, akiket csapkodok magam körül az erkélyen ülve.

2017. június 19.

egy újabb tanév vége


Szerethető kamaszok facebook oldaláról:


"Az is lényeges, hogy ti mint szülők mit vártok el a gyerekeitektől. Segítetek levenni a válláról egy csomó megfelelni akarást, és biztatjátok, terelgetitek, hogy azt fejlessze magában, amit szeret, vagy azt követeltek meg, hogy kitűnő legyen? A gyerekek egy része annyira okos, hogy mint a szivacs a vizet, úgy szívja magába az információt. Elég csak figyelnie, tanulnia sem kell otthon. Szuper! Nagyszerű! A másik részük meg hazamegy, és két-három-négy órán át gyakorol, tanul, azután pedig szorong, ha valamit nem tud. Az ilyen gyerekből ugyanilyen, rettegő és megfelelni akaró felnőtt lesz, ami előbb-utóbb megbosszulja önmagát, mert a lelket nem lehet becsapni. Szóval, ne szívjátok a vérét! Ne akarjátok, hogy kitűnő tanuló legyen! Örüljetek, ha ez könnyedén megy, de ne várjátok el!"
(Soma mamagésa)


"Kamaszkorban könnyebben megszerezhetők és tartósabbak az emlékek, mint felnőttkorban. Erről nem szabad megfeledkeznünk! Kamaszkorban kell megtalálnunk az erősségeinket és kiaknáznunk a kialakuló tehetséget. Ekkor számíthatunk a legjobb eredményekre a tanulási és érzelmi problémák megoldásával kapcsolatban."
(Frances E. Jensen)

Mai ige facebook oldaláról:


„Ne tedd tönkre azt, amid van, azzal, hogy vágysz valamire, amid nincs! Ne feledd, egykor arra vágytál, amid most van.”


Szóval én ezidáig csendes élharcos, nem konfrontálódó pedagógus édesanya voltam, és általában nem mondtam el a véleményemet az egész bizonyítványról, osztályozásról. PL.hogy nem követtem a lefotózott és  közzétett iratokat. A pedagógusokat is elfogadtam, még senkit nem akartam kirúgatni, eltávolítani az gyerekeim tanárai közül (más szülőtársakkal ellentétben), még azt sem aki lehülyézte a gyereket. Az én gyerekemet.  És próbáltam, próbálom megkeresni a gyerekeimben a tehetséget, a motivációt, meg ilyen gyönyörű dolgokat, és bőszen helyeseltem, amikor Kriszti ismerősöm egy pedagógiai cikk kapcsán megfogalmazta, hogy a lányok többségét a szorgalmuk, a hozzáállásuk menti meg a tanulmányi kudarcoktól, vagy a rosszabb jegyektől. Már akit megment, mindenesetre a saját véleményem, hogy a Lányok között könnyebb ilyen hozzáállást találni.

A fenti idézeteket egymás után pár perces különbséggel olvastam csütörtökön, a tanítás utolsó napján. Azaz az egyik gyerek utolsójáén, mert a másik gyereknél valahogy minden másképpen van.
Merthogy van egyik gyerekem és a másik gyerekem. Igen, próbáltuk őket egyformán nevelgetni, terelgetni, segíteni, bár tény, hogy a hatalmas bizalmunk, miszerint megtanulták, kész a lecke etc... olykor bebuktuk- az egyiknél. Olykor, többször. Sőt, még a szeretnyelvekben is hiszek, szóval ez pipa a mai napig...

Érdekesek ezek a dolgok: tudom, hogy nem egyformák, a közelítés feléjük természetesen más volt. Nem egy gimnáziumba járnak, s így természetesen nem ugyanazok a tanáraik.Meg az iskola szellemisége sem. Mégha majdnem egyformának is kellene lennie. Néha úgy érzem, egyik állami. Vagy klikes. Az is érdekes, hogy soha nem néztem az osztályzatokat. A négyes magatartásra kimondottan büszke voltam, vagyok, mert legalább élnek a gyerekeim az iskolában is. Büszke vagyok magamra, hogy míg én, olykor féltem az osztályzatok miatti leszidástól és vonszoltam magam haza (csak egy dolgod van-tanulni!), addig a gyerekeim simán, mindenféle félelem nélkül hazaérnek. Nem zavart soha a nem kitűnőség, hiszen ismerem a gyerekeimet: nem érdekli őket minden tantárgy, nem tanulnak rájuk egyformán, és még azt is bevallom, nem is értenek minden reál tárgyat. De tudom, hogy vannak ilyen fiatalok, én is ismerek ilyen lányokat, sőt, még mosolygósak is, nem feszültségekkel telve élik a mindennapjaikat. 

Visszatérve az első idézetre, nem volt megfelelni-akarásra nevelés, soha nem szívtam a vérüket sem, de mégis eljött az a szakasz, hogy nem vagyok büszke a bizonyítványra. Az egyikre. Mert miközben az egyik élete eddigi legrosszabbját produkálta jókedvűen, a másik élete legjobbját jókedvűen. S itt mesélhetnék a gimnáziumok nehézségéről, hogy melyik hol tanul, melyik van előkelőbb helyen, meg ilyeneket, de felesleges, mert  nem (csak) ez a lényege ezeknek a gondolatoknak. Nem kitűnőkre vágyom, hanem  a hozzáállás megváltoztatására, a belátásra, még akkor is, ha kamaszok. Nem nemtörődöm családból származnak, akik lepasszolják a kéréseiket, akikkel nem beszélgetnek, s itt most direkt nem egyes számot írok, mert ugye mindegy is. 
S, hogy a második idézetre térjek, hogy kamaszkorukban megtalálják a tehetségüket, a kedvüket valami iránt, s hogy higgyék el maguknak, hogy kisebb-nagyobb befektetéssel lehetséges már siker. Nem könnyű, hiába kínálunk fel nekik lehetőségeket. Nem csak lehetőségek és alkalmak kellenek, hanem hozzáállás is. Ezt lássa be főleg egyik, kicsit a másik is. Vagy a másik nagyon és az egyik kicsit. Mindegy is, általánosságban próbálok fogalmazni.

S, talán megérti legalább egy olvasó, hogy miről beszélek, de ne csak azt szajkózzuk, hogy nem kell kitűnő bizonyítvány. Mert persze, hogy nem kell. Ezt mondom én is- sokszor. Vannak szülők, akik ezt mantrázva, azaz, hogy a gyerek engem örökölt, az én képességeimet, nekem sem ment, legalább nem szívbajosan szorongó stb. simán elfogadják a gyengébb osztályzatot. Vannak családok, ahol mást képviselnek a szülők származás, lazaság, hozzáállás vagy egyebek miatt. Meg vannak a sokak által ismertetett magas elvárások tanulásban, sportban, aztán meg lesz ami lesz. S azt is tudom, hogy egy beteg, vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülő örülne annak, ami van nekünk a bizonyítványban, mert legalább van esze, feje, lehetősége, de lehet, hogy az a gyerek pozitívabban áll is hozzá a dolgokhoz. S itt a harmadik idézet is.....vágyni vagy nem vágyni. Én vágyom, és remélem hogy eljön a pillanat, amikor nem csak én fogok vágyni, s a vágyakat tettek is követni fogják.

Kérem Istentől az iránymutatást. Mindegyikünk számára. A többi képességbeli dolog.

2017. június 11.

Megfogadtam, hogy többet nem grundozom

Az úgy volt, hogy elvesztettem az eszemet, az ítélőképességemet s végül ötször láttam A Pál utcai fiúk előadást. Már nem tudom, hol írtam a kezdődő folyamatról, de volt benne hirtelenség is, meg tervezett is. 
A szülinapom után vettük meg a szerdai, június 7-i két állójegyet, ehhez sikerült szerezni aznap még egyet, előtte Ági szerzett Hannának két második sorosat, amire én mentem vele. 
S végül, mivel a szerdai előadás nekem nem igazán tetszett, mert nem volt benne tűz, olyan volt, mintha belefásultak volna, így tegnap a Szentivánéji álom megnézése előtt még kaptam három állójegyet az évad utolsó előadására. 
Bemásolom amit írtam pár napja:


Tegnap láttam negyedszer A Pál utcai fiúk előadást. Még sosem láttam ennyiszer egyetlen darabot, és tulajdonképpen nem is teljesen az én világom a zenés színház, mégis... 
Először családdal földszint hátrébb, aztán Petivel állójeggyel földön ülve, aztán Hannával a második sor közepéről, majd tegnap ismét állójeggyel. S ismét láttunk teljesen jól, mert iskolások ültek előttünk, csak a deréknak nem annyira jó így. S ahogy Hannával megfogalmaztuk, ezerszer jobb elölről nézni az arcukat, a játékot. A történetet már ismerjük, tudjuk mi után mi következik, észrevesszük a bakikat, a mást, így már a minikák gesztusok érdekelnek, a fiúk közötti kapcsolatokat figyeljük. 
Tegnap valahogy nem volt varázs. Amit vasárnap Hasi (Vecsei H. Miklós) írt a szombati előadás csodájáról, azt ott átéltük. Pedig még a golyó is a medencébe esett. Ott kotorásztak a vízben a fiúk, a Pásztorok, hogy visszaadják az Áts Ferit játszó Józan Lászlónak. De csoda volt ott. Tegnap nem. Valahogy nem éreztem. Nem tudom megfogalmazni, lehet, hogy csak nem láttam a rezgéseket. De a közönség is más volt. Szerencsére az erkélyen ülő diákok nagyon rendesek voltak, ellenben a mellettem ülő család csörgős mogyoróval kezdte a második felvonást. 
Talán nem nézem többször, most érzem, hogy szünet egy darabig. Menjenek kettesben a gyerekek. Vadásszák ők az olcsóbb jegyeket. 
Mindentől függetlenül még jó előadás, egyszerűen tegnap nem gyerekeket láttam a színpadon, hanem felnőtt színészeket.
Ui: kik voltak azok, akik vihogni kezdtek Nemecsek halálakor, mert valaki beletapsolt a darabba, amikor nem kellett volna (Hasi és Wundi éneke után)??!!


S folytatom a maival:
Megtudtam, hogy, állítólag lesznek szerepmegosztások, vagy cserék, bár ez utóbbit nem hiszem. A mai közönség nem volt annyira lelkes. Kissé vihogó, zörgő gyerekek... Mobiltelefonok... Ajjj
Az előadás jobb volt mint a szerdai, de nem annyira klassz, mint a második soros. Az volt a legjobb. Meg az első, mert az ismeretlenül eufórikus volt. A maiban jobb volt a Nemecsek-dal, illetve az ötből csak ennél tapsoltak a nézők a Pál utcai győzelemnél. Az szuper volt!


Inkább arra jöttem rá, hogy már úgy éreztem magam, mintha a saját gyerekem játszana a színpadon, már mindig mást és mást figyeltem.
Vagy
 Úgy éreztem magam, mint a kemény mag, aki kíséri a kedvenc együttesét a koncertekre. Pedig én nem vagyok kemény mag, és nem is akarok az lenni. Vártam, hogy más lesz a mai előadás.
Sajnáltam a fiúkat, hogy ma is ezer képhez kell beállniuk. Sajnáltam őket, hogy sokan nem a saját nevükön szólítják őket, hanem a szerep nevükön. Vagy éppen így beszélgetnek róluk. Én láttam őket más darabban is, én a színészeket bírom vagy nem bírom. 
Én hülyének tartom magam, hogy ötször láttam, mondjuk csak és kizárólag az olcsó jegy miatt. Kétszer teljes áron, ezzel nyugtatom magam. 
Meg azzal, hogy sokat járok színházba, máshova, más darabra, nem elvakult Pálutcafan vagyok. 
Nem is tudom, meg nem is akarom kifejteni, hogy miket gondolok a csak ezért a darabért rajongókról. Egyébként is tök felesleges. Talán a rajongó lányok és asszonyok elmennek megnézni a többi színdarabot is, amiben a kedvencük játszik. S akkor elindul egy folyamat náluk. 
De mindegy is. 
Én továbbra is járok majd színházba. 
Aztán, ha más szereposztás lesz, vajon kibírom, hogy ne legyek kíváncsi? :-D

Aztán majd meg kellene írnom, milyen jót szórakoztam a Szentivánéji álmon!!!! Könnyem csorgott a nevetestől!
Ha Stohl marad, azaz visszajár a szerepre, tuti elviszem a gyerekeket! 

2017. június 5.

2,3,4,5 / 9 (színház)

(Mielőtt még leírom a kulturális jövés-menéseimet, örömmel jelenem be, hogy végre sikerült elolvasnom ismét egy könyvet: Kate Morton: Az elfeledett kert.- Tetszett, de nem maradéktalanul, de épp ez kellett, mert lekötött, utaztatott, nem volt megterhelő a fejemnek. Kb. 7 éve olvastam ilyen családregényeket utoljára. Lehet, hogy korszakváltásom lesz 42 évesen?)

Nos, befejeződött az említett öt előadás. Az első volt a Psziché, s utána sorrendben:

Istenítélet
A halottember
Pál utcai fiúk
Titkok

S, hogy melyik tetszett legjobban vagy éppen legkevésbé? A napi gondok, történések, fáradtság, rohanások, esetleg egy vihar, vagy éppen a fülledt meleg, egy fájdalom mind-mind befolyásolhatják ezeket. Nem szeretnék sorrendet felállítani éppen ezen befolyásoló tényezők miatt, de ha azt nézem, hogy mennyire különbözőek voltak ezek az előadások akkor sem lehet igazán összehasonlítani őket.

A Psziché a Nemzeti Színház egyik kis termében, talán éppen a Kaszás Attila-teremben egy káprázatos előadás fehérben, vörösben. Egy élet, egy vágy, vagy éppen sok vágyódás és vágy élet, szerelem, gyermek után. A boldogság után, amit keres, keresett, megformált, eltitkolt. A szomorúság, amelyet megformált, eltitkolt, elrejtett. Gyönyörű előadás, gyomorszorító, könnycseppes.

Az Istenítélet a Vígszínházban volt. Nagyon fáradtan érkeztem, ásítottam nagyokat és ettől a hype-olt, utolsó előadástól vártam a csodát, hogy felpezsdít, elgondolkodtat. Aztán megfogalmaztam magamban már közben és utána, hogy nem szabad ráugranom minden felkapott, esetleg tetsző színdarabra! Leültünk, elkezdődött, ezer ember kiabált egyszerre a színpadon, most akkor volt ördög vagy nem volt, persze ebből semmit nem értettem, kezdtem ideges lenni, hogy összezavarodtam, a fejemben káosz van, bekiabáltam volna, hogy én nevem szerint ördög vagyok, meg ilyenek, és vártam, hogy Stohl végre megjelenjen, hiszen őt dicsérték nagyon.......szóval vártam, ásítottam és néztem az órámat, hogy vajon mikor fogok elmerülni a darabban? A szünetben félve néztem Szilvire....... szerintem csak azért nem mentem én haza, hogy a sokak által említett utolsó fél órát lássam az utolsó előadáson. Nekem szenvedés volt, de mindegy is, a fejemben kongott az UTOLSÓ ELŐADÁS címkéje, nem hagyhattam ott. Kávé, süti,folytatás. Stohl tényleg jó, maradandó alakítás, Herczeg Adrienn, Péter Kata is (személy szerint ő volt a kedvenc karakterem), de mi nem tapsoltunk állva, sőt. Mi siettünk haza a családunkhoz. Nem állítok rangsort, de ez az utolsó.

Aztán jött a Szkénében A halottember. Hú, de nehezen jött össze. Alig volt kedvem hozz, de a jegy megmaradt, végül Eszterrel elmentünk, s ahogy írtam a fb egyik csoportjában:

 "Az előadás? nekem tetszett, de nem 100%. Tetszett a megvalósítás, az énekesek háttér-szereplése, éneklése, a cselló zenéje, Mészáros Sára " majdnem egyszemélyes" darabja, s ami visszahúzott a százból csak annyi, hogy nem adott több érzést, mint amikor olvastam. Azaz nem sokkal többet. Maradok annyiban, hogy tényleg tetszett, de ovációt nem éreztem. Na jó, a darab lényege sem annyira vidám..."

Hát még annyit, hogy olyan volt, mintha olvastam volna. Így, 3 nap emlékével sem változott. Azért a Nehéz még érdekel...biztos megnézem majd a következő évadban.

Szombaton Hannával a második soros Pál utcai fiúk. Nem tervezem az összehasonlítást a komoly darabokkal, vagy éppen olyannal, amit még nem láttam, hiszen ezt már igen, láttam, kétszer is, távolabbról, így abszolút az arcokra tudtam figyelni. És nagyon jó volt. Mindenki. Csak egyet sajnáltam ott elöl ülve: ez egy nagy színház, és a fejemet úgy kapkodtam olykor, mintha egy teniszmeccset néznék a helyszínen. Így meg is állítottam a fejemet s olykor, egy fontos jelenetnél csak az egyik oldalt figyeltem. Így történhetett meg, hogy képes lettem volna a Pásztorokat is vigasztalni. S így történhetne meg az, hogy még meg tudnám nézni még többször. De többször ezt a jegyárat nem fogom kifizetni, az biztos. Majd messziről koncentrálok...

Vasárnap, azaz tegnap Pintér Béla Társulatának  Titkaink című előadását néztük Szilvivel, ő ismételt én először. Nnnnnna, köszönöm magamnak, hogy a színiakadémiások Parasztoperája visszahozta a kedvemet a Bajnok után Pintérékhez, mert nekem a Szívszakadtig is tetszett és ez is. Folyt.köv. lesz a következő évadban. Meg utána, mert borzasztó ezt leírni is de kb. havi egy előadásra mehetek csak a jövőben (fizetős suli néz ki...vagy néz rám), és több a megnézendő, mint 10 hónap, az esetlegesen szóba jöhető bemutatókról még szót sem ejtettem.
A Titkok, titkok sokasága a múltból, múltban. Hogy mi volt akkor és félő: mi van ma. Csak ma már -talán- kiderül, beszélünk róla. Elgondolkodtató annak, aki élte, aki átélte, aki tanulta, megérti. Azt gondolom, hogy sokaknak csak egy sikerdarab.

A rangsor? Nincs. Mert ha lenne, akkor három különböző darab, stílus lenne megosztva az első helyen. S vállalom, hogy a Grundosok és Füvészkertesek is ott lennének.

Ma Pünkösdhétfő. Terveim szerint kirohanok a Fasorba Szélrózsa Band-et és Korál-Szigetet hallgatni, majd egy brutál hosszú napokból álló 4 munkanapos hét következik, s benne van két állójegyünk a Grundra. Nem, nem vagyunk őrültek, ezt már 5 hete vettük, a szombatit két hete szereztük..... S, hogy ki megy? Gyerek-gyerek, vagy Peti-én, vagy passz...

ölelések

ui: mozogni kellene. Ez a közösségi oldalas mizéria megtámadott a lefogyott, átalakult, sportoló, csinosodó, rég nem látott ismerősök fotóival.... lelkifurd

2017. május 27.

Színház : 9 nap első előadása

Tegnap annyira futós volt a napom, hogy még sem osztottam: az előttem álló 9 napban ötször fogok színházba menni. Elvileg. Igazából nem tudom, hogy fogom bírni, de ezek a kihagyhatatlan események. 
Tegnap Psziché a Nemzetiben, kisteremben, s szuperlativuszfantasztikus. Akit a bujaság taszít, vagy nem tud elvonatkoztatni a színpadon, azaz a talajon, a szeme előtt zajló szexuális kicsengésű tartalomtól, az nehogy elmenjen rá! Csalódni fog, kiakad, fújolni fog. Pedig a darab gyönyörű. Azaz nekem tetszett. (Régebben Szilvi írt róla nagyon jót s jól a blogjában, egyetértek vele.)

Tegnapi nap után a következő, kedden az Istenítélet lesz a Vígszínházban. Állítólag kihagyhatatlan-nagyon jó - legalábbis a vége, így német cserediák ide vagy oda, muszáj elmennem, mert nem játsszák a következő színházi évadban.
Pénteken a Halottember Háy Jánostól a Szkénében, még kérdéses, hogy kivel megyek, szombaton egy Pál utcai ismétlés... Merthogy április óta mondogatom mindenkinek, hogy Hanna szeretné valahonnal elöl - középről ismét megnézni a fiúkat, és van olyan ismerősöm, aki néhány nap alatt tudott rá szerezni jegyet a második sor közepére, ezt máig nem értem és rejtély, de meghagyom az ő titkának (boldog előszülinapot Hanna!). 
S mivel Peti éppen a bibionei tengerparton lesz, én vagyok a lány kísérője. Úgy néz ki. 
Vasárnap pedig Titkaink a Trafóban. Pintér Béláékkal. Sokat várok tőle, kezdem elfogadni a társulatot, hátha meg is szeretem!

Hátam mögött Psziché, előttem különböző műfajok, színházak. Tuti el fogok fáradni. 
Közben a +1 színdarabunk az oviban Halacska- évzáró keretében, szerdán délután :
A török császár, a kakaska és az állatok. 
Így máris hat, de ez utóbbit én írtam és rendeztem. :-) :-D B-)

2017. május 19.

Könyvek és színdarabok. Olvasás és színház

Az elmúlt néhány hétben, majdnem egy hónapban, amióta utoljára írtam, sikerült elolvasnom két könyvet, voltam színházakban, Peti konfirmált két vasárnap, voltam sárkányhajózni, elhagytam lakáson belül az összes munkahelyi kulcsomat (emiatt az őrület határán kezdtem  el mozogni a minap).
Mivel is kezdjem?

2017. április 27.

Bebújós? Bedugós? Törpés?

(Színház, Jurányi Inkubátorház: Bebújós)

Bebújós, vagy bedugós vagy törpés...? 

Kinek mi jut eszébe róla?
Bebújunk?- az asztal alá pl.
Bedugjuk?- a formába..?
Törpés? Hófehérke vagy éppen Hupikék?
S ha mást dugnak be és máshova bújnak?! 

Mindegy is, itt nem erről volt szó.
Hanem súlyosabb dolgokról. 
Nevezzük, aminek akarjuk, a lényeg, hogy a gyerekek játéka az óvodában sok mindent megmutat. S a megfigyelés egy fontos módszer a gyermekek megismerésére.

Tegnap este óta azon tanakodom magamban és magammal, hogy tetszett-e a darab?

2017. április 22.

Szakmázás egy lengyel úton, útfélen, közben s benne

Megérkeztem. Haza. 
Lengyel szakmai út. Szakmai kapcsolatok. Én mehettem Mártival Raciborz-ba a testvérvaros csereovijai egyikébe a többi csere- pedagógussal és vezetővel. 
Nagyon köszönöm! 
Rengeteg nevetés, rengeteg halmozott kaja, 4-kor ebéd, 7-kor vacsora, süti, csoki, bor és egyebek. 


Érdekességek, másságok, koncertek, séták (a hóban), torony, vár és várlátogatások. 
Rohanás szerda reggel, fontos dolgok itthon felejtése (még mindig nem tudom, hol a szürke pulcsim), kölcsön sállal indulás, aztán majdnem Anikóékat is itthon felejtettük, :-D, aztán zuhog az eső, bezuhog az ablakon, aztán nagy röhögések, férjkeresés, máig nem tudom az özvegyi nyugdíj rendszerét, finom a házi limoncello, meg a sütik, aztán eltévedtünk, szóval kalandos kalandozás határokon túl. 
Jó emberek közelebbi megismerése, meg ilyenek.


Lehetne oscar átadási köszönetnyilvánítás, hogy elmehettem, hogy ott lehettem, hogy a főnököm ágyba hozta a kávémat, hogy szóba álltak velem jófej, kedves személyek, hogy, hogy, hogy.

2017. április 16.

Pál utca a Szent István körúton

A Pál utcai fiúk az a könyv, amit nagyon szerettem gyerekként, ami még az olvasni nem szerető Kisebbiknek is tetszett két éve. Szóval kellemes emlékek.
Amikor elkezdték ezt a darabot játszani a Vígszínházban, nem akartam megnézni. Illetve voltak fontosabbak. Én nem kedvelem az éneklős színházat. Ha zene, akkor táncoljanak. Nem járok vígjátékra, csak és kizárólag (zsigerig ható)  szenvedés legyen és gondolkodnivaló. 
Aztán, amikor szuperlativuszokban beszéltek róla az emberek, és hallottam, hogy nagyon nehezen lehet rá jegyet szerezni, és éppen családi előadás után kutattam, lecsaptam négy darab jegyre egy éjszaka. (Na, így indultam el a családi színházi délutánra.) 
Aztán majdnem elkéstünk. Mert nem is a három órási előadásra mentünk, hanem fél 3-ra.
Előzmény még annyi, hogy nem ismertem a fő zeneszámot, nem láttam a klipet, nem olvastam utána, nem tudtam kik szerepelnek benne. Egyetlen egy alkalommal sikerült a lemezt meghallgatnom.

Kép forrása: vigszinhaz.hu

2017. április 13.

1 hét alatt

Boldogságból szomorúság lehet.
Életből halál.
Örömből bánat.
Egészségből betegség.
S ebből adódóan több szeretet.
Vagy több vita.
Több ölelés.
Több beszélgetés.
Több bánat.
Több emlék.
Sőt egy hét sem kell.

Egy marad a végére : ezekre itt mind, nincs elég idő, mert munka az mindig van.

S vajon felőrőlnek bennünket a mindennapok, vajon megmaradnak a több jók?

Egy hét. Többnek tűnt.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...